Kocsis Károly (főszerk.) 2024. Magyarország Nemzeti Atlasza – Természeti környezet. HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Földrajztudományi Intézet, Budapest. (2., átdolgozott kiadás)
Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) először 1967-ben, majd 1989-ben jelent meg. A 2018 óta négy-négy kötetben, magyarul és angolul is megjelenő új kiadás a lehetőségek függvényében nem csupán Magyarország, hanem hazánk, a Kárpát–medence vonatkozásában mutatja be a természet, a társadalom és a gazdaság dinamikus térszerkezetét. A széles társadalmi rétegekkel való kapcsolattartás érdekében, a kor követelményeihez igazodva, a reprezentatív, nyomtatott forma mellett magyar és angol nyelvű digitális változatban (e-MNA) is meg fog jelenni (www.nemzetiatlasz.hu).
A nemzeti atlasz egy-egy ország, nemzet „személyi igazolványa”, a zászló, a címer és a himnusz mellett a legfontosabb nemzeti jelképek egyike. Logikusan, arányosan felépített, viszonylag egységes kivitelű, általában szöveges magyarázatokkal és különféle illusztrációkkal kísért térképek sorozata, amely az adott állam természeti, gazdasági és társadalmi adottságait mutatja be az érdeklődőknek.
Új nemzeti atlaszunk köteteinek sorát hazánk természeti környezetének bemutatásával kezdtük 2018-ban. A nagy hazai siker nyomán döntöttünk úgy, hogy a kötet magyar változatát átdolgozott formában, aktualizált adatokkal, térképekkel ismét kiadjuk. A kiadvány egyrészt ismerteti a kőzet-, a víz- és a levegőburok állapotát, illetve az élővilág életterét, másrészt olyan szintetizáló fejezeteket, témaköröket is tartalmaz, melyek a természeti környezet és a társadalom összefonódását, kölcsönhatásait elemzik (pl. tájak, környezet- és természetvédelem, természeti veszélyek). Az egy csokorba gyűjtött, szemléletes tematikus térképeket lapozgatva olyan témakörök területi sajátosságairól tájékozódhatunk, mint a mérnökgeológia, a földrengések, az éghajlati elemek várható változása, az időjárási rekordok, a talaj-, réteg- és karsztvizek, ásvány- és hévizeink, talajaink jellemzői, a földminőség, a tájtípusok és tájkarakterek, a tájképi értékesség, a hazai élővilág elképesztő fajgazdagsága, a környezet állapota és a hulladék kezelése, védett természeti területeink, az ökoturizmus, a kiemelkedő fontosságú hazai természeti veszélyek: az ár- és belvíz, az aszály, a talajerózió, az özönfajok terjedése és a virágpor allergia.
A munkában érintett több száz alkotó nevében adunk hangot azon reményünknek, hogy a kedves olvasók - határainkon innen és túl - haszonnal és örömmel fogják forgatni a nyomtatott kötet új kiadását (nagy mérete ellenére), vagy olvassák a digitális változatot az atlasz honlapján. Bízunk abban, hogy segítségével jobban meg fogják ismerni hazánk természeti környezetét, annak állapotát, az ott zajló folyamatokat, melyektől napjaink társadalma sem tudja magát függetleníteni.